Ékszer

A karikagyűrű az emberiséggel szinte egyidős és minden kultúrkörben megtalálható. Kezdetben készültek fából, csontból, rézből. A rómaiak eleinte tartós vasból készítették a gyűrűket, amelyek nem a szerelemre utaltak, hanem a birtoklásra. A férj tulajdonosává vált feleségének. A harmadik században ezeket az anyagokat fokozatosan felcserélték a nemesfémek, melyek tartósabbak és szebb színükkel belopták magukat az emberek szívébe.

A jegygyűrű akkor már esztétikai jelentőséggel bírt. Napjainkban aranyból, fehéraranyból, platinából ritkábban nemesacélból készülnek ezek az ékszerek. A női karikagyűrűk (és most már egyre gyakrabban a férfi karikagyűrűk is) nemritkán szikrázó drágakövekkel, gyémánttal, zafírral, rubinnal díszítettek.

Leggyakrabban az arany valamilyen sárga ötvözetét használják az ötvösök, amit rézzel és ezüsttel vagy ónnal és bizmuttal tesznek keményebbé. Kedvelt a platina és az arany fehér ötvözetei is gyakran használatosak. Népszerű anyaggá vált a titán is karikagyűrűként. Jellemző rá a kedvező ár, szürkés szín, és a tartósság. A múlt rendszerben nem volt választék. A rendszerváltással (mint minden más területen) itt is széles választék alakult ki. A XV. században a gyémánt a jómódúak drágakövévé vált. Ez a kő máig megdobogtatja a hölgyek szívét.